Vonz a nyugalom
de tép az üresség
belép az életembe
ezernyi jó és ablakomból
nézem néha az utcaemberét
nem hat rám az átlag-vicc
felölelném, kit más
kutyába se néz
hol van megállomása
a romlottság ízének,
miért kell elszenvedni a
kor szennyét.
Mégis maradás a lendületem már,
kibírni tudtam csak,
repíteni el és letudni a
piszkálódást lesz, ami
az utamon menetre készít.